Egri

Eger igazán gazdag középkori múlttal rendelkező borvidék. Az Oszmán Birodalom északi batárterülete volt, ahol kadarka mellett régi fehérbor-szőlőfajták teremtek a Bükk-hegység déli lejtőin. Riolittufa talajba vájt pincékben, Eger föld alatti labirintusában érnek ma is a híres egri borok.

Annak ellenére, hogy az ökológiai adottságok a fehér szőlő termesztésének kedveznek, az "Egri Bikavér" tette híressé Eger városát és környékét. Az összenyitott pinceágakon keresztül a város a föld alatt is teljes szélességében átjárható. Az üregek egy része természetes eredetű, többségük mesterségesen kialakított, faragásokkal díszített.

Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején jelentős nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is.
A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).
Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szőlővel. A megtelepedő cisztercita szerzetesek ezekből a szőlőkből fedezték borszükségletüket.

A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentős volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szőlőművelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésből tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.

A törökök elől menekülő rácok hozták magukkal a héjon erjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a kadarka fajtát is.

Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szőlőtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.

A XVII. században a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszőlők rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktől. A város és környékének rohamos ütemű benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A szőlőhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki.
1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szőlőket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.

A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszőlő borának házasításával készül. Valaha a kadarka különböző változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első. A hegyközség megalkotta a "Bikavér kódex"-et 1997-ben. Talán az egyik legfontosabb szabálya hogy egy listában megadott vösösborszőlő-fajták közül legalább három borából kell házasítani a Bikavért.

Szekszárdon hamarabb jelent meg a bikavér, de nem lett ilyen híres. A borvidéken híres bor még az Egri Leányka és a Debrői Hárslevelű, valamit a Verpeléti Olasz rizling is.

Jellemző szőlőfajták
királyleányka, olaszrizling, kékfrankos, pinot noir, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah

Földrajz, éghajlat
A borvidék talaja lávakőzet, riolittufa. Klímája hűvös, kevés csapadék, hosszú tél jellemzi. Viszonylag későn tavaszodik, száraz jellegű.

A borvidék területe
5160 hektár

Meghatározó borászatok

Települések
Egri körzet: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szomolya
Debrői körzet: Aldebrő, Feldebrő, Tófalu, Verpelét településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.